Olaf Scholz szövetségi kancellár beszéde 
a prágai Károly Egyetemen
2022. augusztus 29., hétfő, 11.02 óra

Mélyen tisztelt Prof. Králíčková Rektorasszony,
tisztelt Rektorhelyettes Hölgyek és Urak, a Karok Képviselői,
Mélyen tisztelt Beck Miniszter Úr,
Excellenciás Hölgyek és Urak,
kedves Hallgatók,
Hölgyeim és Uraim!

Szívből köszönöm a kedves meghívást. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma ezen a történelmi helyszínen   gyakorlatilag eme patinás intézmény alapítójának szeme előtt   beszélhetek Önökhöz a jövőről, közös jövőnkről, amely nekem egyetlen szóhoz kapcsolódik: Európa.

Aligha van alkalmasabb hely erre, mint Prága városa, mint ez a majdnem 700 éves örökséggel rendelkező egyetem. „Ad fontes” - a forrásokhoz, így hangzott az európai reneszánsz nagy humanistáinak felhívása. Aki felkerekedik, hogy elinduljon Európa forrásaihoz, annak útja szükségszerűen elvezet ide, ebbe a városba, mely öröksége és formája annyira európai, mint talán egyetlen más városé sem a kontinensen. Minden egyes amerikai vagy kínai turista, aki a Károly-hídon átsétál a Hradzsinhoz, rögtön tisztában van ezzel. Hiszen éppen ezért vannak itt, mert ebben a városban, a középkori várak és hidak, katolikus, protestáns és zsidó imaházak és temetők, gótikus katedrálisok és szecessziós paloták, csillogó üvegfelhőkarcolók és fagerendás házak szegélyezte sikátorok között, az óváros nyelvi zűrzavarában megtalálják azt, ami számukra Európa lényege: a legnagyobb sokszínűséget egy nagyon szűk területen.

Ha Prága tehát Európa kicsiben, akkor a Károly Egyetem a fényben és árnyékban oly gazdag európai történelmünk egyfajta krónikása. Azt, hogy alapítója, IV. Károly császár európainak tekintette-e magát, nem tudom megmondani. Életrajza erre utal: régi cseh keresztnévvel, "Václav" néven született, Bolognában és Párizsban tanult, egy a Luxemburg-házból származó uralkodó és egy Habsburg-házból származó nő fia, német császár, Csehország és Itália királya. Éppen ezért következik a fentiekből, hogy teljesen magától értetendő volt, hogy cseh, lengyel, bajor és szász diákok a francia, olasz és angol diákok mellett itt végezték el a „studium generale-t”, itt, az "ő" egyetemén.

De mivel ez az egyetem Európában található, az európai történelem mélypontjait is elszenvedte: a vallási buzgalmat, a megosztottságot a nyelvi és kulturális határok mentén, a 20. századi diktatúrák idején az ideológiai gleichschaltolást. Németek írták a legsötétebb fejezetet: a nemzeti szocialista megszállók bezárták az egyetemet, agyonlőtték a tiltakozó diákokat, az egyetem ezernyi munkatársát, hallgatóját deportálták és meggyilkolták német koncentrációs táborokban. Ezek a bűnök még ma is fájnak és szégyent hoznak ránk, németekre. Hogy ezt elmondjam, az egyik oka annak, hogy itt vagyok, különösen azért, mert gyakran elfelejtjük, hogy Közép-Európa sok polgára számára a szabadság hiánya, a szenvedés és a diktatúra nem ért véget a német megszállással és a második világháború pusztításával.

A sok nagyszerű elme közül, aki ezen az egyetemen tanult, az egyik már a hidegháború idején is emlékeztetett erre. Milan Kundera 1983-ban leírta "Közép-Európa tragédiáját", nevezetesen azt, hogy a lengyelek, csehek, szlovákok, baltiak, magyarok, románok, bolgárok és jugoszlávok a második világháború után "arra ébredtek (...), hogy keleten vannak", hogy "eltűntek a Nyugat térképéről". Ezzel az örökséggel szembe kell néznünk   különösen azoknak köztünk, akik a vasfüggöny nyugati oldalán álltak, és nemcsak azért, mert ez az örökség része az európai történelemnek, és így európaiként közös történelmünknek, hanem azért is, mert a közép- és kelet-európai polgárok tapasztalata   a vasfüggöny mögötti elfeledettség és elhagyatottság érzése   a mai napig érezhető, egyébként a jövőnkről, Európáról szóló vitákban is.

Ezekben a napokban ismét felmerül a kérdés, hogy hol lesz a jövőben a választóvonal e szabad Európa és a neoimperialista autokrácia között. A februári Ukrajna elleni orosz támadást követően fordulópontról beszéltem. Putyin Oroszországa erőszakkal akar új határokat rajzolni – ez az, amit mi Európában soha többé nem akarunk átélni. Ukrajna brutális lerohanása tehát az európai biztonsági rend elleni támadás is. Minden elszántságunkkal szembeszegülünk ezzel. Ehhez egyes államokként is   transzatlanti partnereinkkel együttműködve, de mint Európai Uniónak is, szükségünk van saját erőre.

Ez az egyesült Európa egy belülre irányuló békeprojektként született. A cél az volt, hogy soha többé ne legyen háború a tagállamok között. Ma rajtunk múlik, hogy továbbfejlesszük a béke ígéretét, azáltal, hogy az Európai Uniót olyan helyzetbe hozzuk, hogy biztonságát, függetlenségét és stabilitását a külső kihívásokkal szemben is biztosítani tudja. Ez, Hölgyeim és Uraim, Európa új békefeladata. Ezt várja el vélhetően a legtöbb polgár Európától, mind kontinensünk nyugati, mind keleti részén.

Ezért szerencsés egybeesés, hogy ezekben az időkben a Cseh Köztársaság tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét, egy olyan ország, amely már régóta felismerte e feladat fontosságát, és a helyes irányba vezeti Európát. Németország ennek során teljes mértékben támogatja Csehországot, és alig várom, hogy Fiala miniszterelnök úrral együtt dolgozhassunk azon, hogy megfelelő európai válaszokat adhassunk e korszakváltásra.

Az első válasz ezek közül a következő: Nem fogadjuk el Oroszország támadását az európai béke ellen. Nem nézzük tétlenül, ahogy nőket, férfiakat és gyerekeket ölnek meg, szabad országokat törölnek le a térképről, és tűnnek el falak vagy vasfüggönyök mögött. Nem akarunk visszatérni a 19. vagy a 20. századba, azok hódító háborúival és a totalitárius túlkapásaival.

A mi Európánk békében és szabadságban egyesült, nyitott minden olyan európai nemzet számára, amely osztja értékeinket. Mindenekelőtt az imperializmus és az autokrácia tudatos elutasításáról van szó. Az Európai Unió nem a felsőbbrendűség és az alárendeltség, hanem a sokféleség elismerése, a tagok közötti egyenrangúság, a pluralitás és a különböző érdekek kiegyensúlyozása révén működik.

Pontosan ez az egységes Európa szálka Putyin szemében, mert ez nem illik bele a világképébe, amelyben a kisebb országoknak alá kell vetniük magukat egy maroknyi európai nagyhatalomnak. Éppen ezért fontos, hogy közösen védjük meg Európáról alkotott elképzelésünket. Ezért támogatjuk a megtámadott Ukrajnát: gazdaságilag, pénzügyileg, politikailag, humanitáriusan és katonailag is. Itt Németország az elmúlt hónapokban alapvetően megváltoztatta az irányát. Ezt a támogatást megbízhatóan és addig tartjuk fenn, ameddig csak szükséges. 

Ez vonatkozik a lerombolt ország újjáépítésére is, amely generációk számára lesz majd erőfeszítést igénylő feladat. Ehhez nemzetközi koordinációra és okos, teherbíró stratégiára van szükség. Erről fog szólni az a szakértői konferencia, amelyre von der Leyen bizottsági elnök és én meghívjuk Ukrajnát és partnereit a világ minden tájáról, október 25-re, Berlinbe.

Az elkövetkező hetekben és hónapokban Ukrajna ezen kívül új, korszerű fegyvereket is kap tőlünk, például légvédelmi és radarrendszereket ill. felderítő drónokat. Csak a legutóbbi fegyverszállítási csomagunk értéke meghaladja a 600 millió eurót. Célunk, hogy modern ukrán fegyveres erők álljanak fel, amelyek képesek tartósan megvédeni hazájukat.

Ehhez azonban nem szabad csak azzal ellátnunk Kijevet, amit jelenleg épp mi magunk is nélkülözni tudunk. Itt is több tervezésre és koordinációra van szükség. Ezért Hollandiával közösen elindítottunk egy kezdeményezést, amelynek célja a tartós és megbízható munkamegosztás Ukrajna valamennyi partnere között. El tudom képzelni például, hogy Németország külön felelősséget vállal Ukrajna tüzérségének és légvédelmének kiépítéséért. Gyorsan meg kell állapodnunk egy ilyen összehangolt támogatási rendszerről, és ezzel hosszú távon meg kell erősítenünk a szabad, független Ukrajna iránti elkötelezettségünket, ahogyan azt az Európai Tanács júniusi ülésén is tettük, amikor egyhangúlag igent mondtunk. Igen, Ukrajna, a Moldovai Köztársaság, várhatóan Grúzia és természetesen a Nyugat-Balkán hat állama hozzánk tartozik, Európa szabad, demokratikus részéhez. Az EU-hoz való csatlakozásuk a mi érdekünk is.

Ezt demográfiai, gazdasági, vagy Milan Kundera szellemében kulturális, etikai és erkölcsi szempontból is indokolhatnám. Ezek az okok mind érvényesek. De ami ma minden eddiginél világosabb, az ennek a döntésnek a geopolitikai dimenziója. A 21. századi reálpolitika nem jelenti az értékek félretolását és a partnerek feláldozását a kétes kompromisszumok érdekében. A reálpolitikának azt kell jelentenie, hogy bevonjuk a barátokat és az értékpartnereket, támogatjuk őket, hogy az együttműködés révén erősebbek legyünk a globális versenyben.

Így értelmezem egyébként Emmanuel Macron európai politikai közösségre vonatkozó javaslatát is. Természetesen ott van az Európa Tanács, az EBESZ, az OECD, a Keleti Partnerség, az Európai Gazdasági Térség és a NATO. Ezek mind olyan fontos fórumok, amelyeken mi, európaiak az EU határain túl is szorosan együttműködünk. Ami azonban hiányzik, az a rendszeres, politikai szintű eszmecsere, egy olyan fórum, amelyen mi, az EU állam- és kormányfői és európai partnereink évente egyszer vagy kétszer megvitatjuk a kontinens egészét érintő kulcsfontosságú kérdéseket: biztonság, energia, éghajlat vagy összekapcsolhatóság.

Egy ilyen öszefogás - és ez számomra nagyon fontos - nem alternatívája az EU küszönön álló bővítésének; hiszen a tagjelölt országoknak ígéretet tettünk - a nyugat-balkáni országoknak valójában - már majdnem 20 éve   és a szavakat most végre tetteknek kell követniük.

Az elmúlt években sokan joggal követelték egy erősebb, szuverénebb, geopolitikai jelentőséggel bíró Európai Unió létrehozását, egy olyan Unióét, amely ismeri a helyét a kontinens történelmében és földrajzában, és amely határozottan és egységesen lép fel a világban. Az elmúlt hónapok történelmi döntései közelebb vittek minket ehhez a célhoz. Példátlan határozottsággal és gyorsasággal drasztikus szankciókat vezettünk be Putyin Oroszországa ellen. A korábban szokásos viták nélkül több millió olyan nőt, férfit és gyermeket fogadtunk be Ukrajnából, akik nálunk kerestek védelmet. Különösen a Cseh Köztársaság és más közép-európai államok mutatták meg, milyen nagy a szívük, és nagyfokú szolidaritásukról tettet tanúbizonyságot. Ezért a legnagyobb tiszteletemet érdemlik ezek az országok.

Más területeken is új élettel töltöttük meg a szolidaritás szót. Szorosabban együttműködünk az energiaellátás terén. Alig néhány hete fogadtuk el a gázfogyasztásra vonatkozó európai takarékossági célokat. Mindkettő elengedhetetlen a közelgő télre való tekintettel, és különösen Németország nagyon hálás ezért a szolidaritásért.

Mindannyian tudják, hogy Németország mennyire eltökélt abban, hogy csökkentse az orosz energiaszállítástól való függőségét. Alternatív kapacitásokat építünk ki a cseppfolyósított gáz vagy kőolaj behozatalára, és ezt szolidárisan tesszük, figyelembe véve az olyan tengerparttal nem rendelkező országok, mint a Cseh Köztársaság szükségleteit is. Ezt ígértem Fiala miniszterelnök úrnak májusi berlini látogatása során, és ezt a szolidaritást a mai találkozónkon is meg fogjuk erősíteni.

Oroszország háborújától és annak következményeitől függetlenül is nőni fog a ránk, európaiakra nehezedő nyomás, hogy változtassunk. Egy olyan világban, ahol nyolcmilliárd ember él   a jövőben pedig valószínűleg tízmilliárd   az egyes európai nemzetállamok túl kicsik ahhoz, hogy egyedül érvényesítsék érdekeiket és értékeiket. Ez még fontosabbá teszi számunkra az egységes Európai Unió megteremtését.

És nagyon fontosak az erős partnerek, mindenekelőtt az Egyesült Államok. Mindannyiunk szerencséje, hogy jelenleg Biden elnök úr ül a Fehér Házban, ő ugyanis meggyőződéses transzatlanti együttműködéspárti. Az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy a transzatlanti partnerség mennyire nélkülözhetetlen. Ma a NATO egységesebb, mint valaha, és a politikai döntéseket transzatlanti összefogásban hozzuk meg. De mindannak ellenére, amit Biden elnök úr tett a partnerségünkért, azt is tudjuk, hogy Washington tekintete egyre inkább a Kínával és az ázsiai-csendes-óceáni térséggel való versenyre irányul. Ez ugyanúgy igaz lesz a jövőbeli amerikai kormányokra is, talán még erőteljesebben.

Egy többpólusú világban - és ez a 21. század világa - ezért nem elegendő csupán a meglévő partnerségek fenntartása, bármennyire értékesek is. Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában új partnerségekbe fogunk befektetni. A politikai és gazdasági diverzifikáció egyébként szintén része a válasznak arra a kérdésre, hogyan viszonyulunk a világhatalom Kínához, és hogyan valósítjuk meg a "partner, versenytárs és rivális" hármasát.
A válasz másik része a következőképp hangzik: Az egyesült Európa súlyát még sokkal erőteljesebben kell érvényesítenünk. Együtt van a lehető legjobb esélyünk arra, hogy a 21. századot a magunk értelmezése szerint, európai értelemben alakítsuk és formáljuk   mint egy 27, 30 vagy 36 államból álló Európai Uniót, több mint 500 millió szabad és egyenlő állampolgárral, a világ legnagyobb belső piacával, vezető kutatóintézetekkel, innovációkkal és innovatív vállalatokkal, stabil demokráciákkal, szociális szolgáltatásokkal és olyan állami infrastruktúrával, amelyhez fogható nincs a világon. Ez az az igény, amelyet én a geopolitikai súllyal rendelkező Európához kapcsolok.

Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják: A blokádokat le lehet győzni. Az európai szabályok megváltoztathatók   szükség esetén akár gyors tempóban is. Még az európai szerződések sincsenek kőbe vésve. Ha arra a közös következtetésre jutunk, hogy a szerződéseket ki kell igazítani ahhoz, hogy Európa előre tudjon lépni, akkor ezt kell tennünk.

Az erről szóló elvont viták azonban nem vezetnek sehová. Sokkal fontosabb, hogy megnézzük, mit kell megváltoztatni, és aztán konkrétan eldöntjük, hogyan kell ezt megtenni. "Form follows function” (A forma követi a funkciót): A modern építészetnek ezt az elvét sürgősen be kell építeni az európai politikába.

Számomra nyilvánvaló, hogy Németországnak javaslatokat kell tennie, és saját magának is mozdulnia kell ennek érdekében. Ez is az egyik oka annak, amiért itt vagyok, az EU soros elnökségének a fővárosában: hogy bemutassam Önöknek és európai barátainknak néhány elképzelésemet az Unió jövőjéről. Hangsúlyozom, ezek csak ötletek, csak ajánlatok, gondolatébresztők   nem pedig kész német megoldások. 

Számomra Németország felelőssége Európáért abban áll, hogy szomszédainkkal együtt dolgozzuk ki a megoldásokat, majd közösen döntsünk. Nem exkluzív klubokból vagy igazgatóságokból, hanem egyenlő tagokból álló EU-t akarok.

Világossá szeretném tenni: az, hogy az EU tovább növekszik kelet felé, mindannyiunk számára nyereség. Németország, mint a kontinens közepén fekvő ország, mindent meg fog tenni azért, hogy Kelet és Nyugat, Észak és Dél közeledjék egymáshoz Európában.

Ebben a szellemben arra kérem Önöket, hogy értsék meg a következő négy szempontot is.

Először is: Támogatom az Európai Unió bővítését a nyugat-balkáni államokkal, Ukrajnával, Moldovával és hosszú távon Grúziával. 

De egy 30 vagy 36 államot magában foglaló Európai Unió másképp fog kinézni, mint a mi jelenlegi Uniónk. Ez nyilvánvaló. Európa központja kelet felé mozog, mondhatnánk Karl Schlögel történész nyomán. Ebben a kibővített Unióban a tagállamok közötti különbségek növekedni fognak - a politikai érdekek, a gazdasági hatalom vagy a szociális ellátórendszerek tekintetében. Ukrajna nem Luxemburg, és Portugália másképp tekint a világ kihívásaira, mint Észak-Macedónia.

Mindenekelőtt a tagjelölt országoknak kell teljesíteniük a csatlakozás feltételeit. Támogatni fogjuk őket, amennyire csak tudjuk. De magát az EU-t is alkalmassá kell tennünk erre a nagy bővítésre. Ez időbe telik, és ezért kell most elkezdenünk. A korábbi bővítési köröknél is a csatlakozó országok reformjai kéz a kézben együtt jártak az Európai Unión belüli intézményi reformokkal. Ezúttal is így lesz.

Nem kerülhetjük meg ezt a vitát   legalábbis akkor nem, ha komolyan gondoljuk a csatlakozás lehetőségét. És komolyan kell vennünk a csatlakozási ígéreteinket. Mert ez az egyetlen módja annak, hogy stabilitást teremtsünk kontinensünkön. Beszéljünk tehát a reformokról.

Az EU Tanácsában, miniszteri szinten gyors és pragmatikus cselekvésre van szükség. Ezt a jövőben is biztosítani kell. Ott, ahol jelenleg egyhangú döntésre van szükség, minden egyes további tagállammal nő azonban annak a veszélye, hogy egyetlen ország vétójával megakadályozza a többiek előrehaladását. Aki másként gondolja, az tagadja az európai valóságot.

Ezért javasoltam, hogy a közös külpolitikában, de más területeken, például az adópolitikában is fokozatosan térjünk át a többségi döntésekre   jól tudva, hogy ez Németországra nézve is következményekkel járna. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az egyhangú döntés elvéhez való ragaszkodás csak addig működik, amíg a cselekvési kényszer alacsony. Legkésőbb azonban a fordulópontok idején ez már nem így van.

A többségi döntések alternatívája egyébként nem a status quo fenntartása lenne, hanem az egyre változatosabb csoportokban történő előrehaladás, a különböző szabályok dzsungele és a nehezen kezelhető opt-inek és opt-outok. Ez nem differenciált integráció lenne, hanem áttekinthetetlen burjánzás, és meghívás mindazoknak, akik az egységes, geopolitikai súllyal rendelkező Európa ellen akarnak fogadni, és egymás ellen akarnak kijátszani minket. Én nem ezt akarom!

A többségi döntések melletti kiállásomat időnként kritika érte, és megértem, különösen a kisebb tagállamok, aggodalmait. A jövőben is minden országot és annak ügyeit, kéréseit meg kell hallgatni  - minden más az európai eszme elárulása lenne. És mivel nagyon komolyan veszem ezeket az aggodalmakat, azt mondom: Keressük együtt a kompromisszumokat! Például el tudnám képzelni, hogy azokon a területeken kezdjünk többségi döntésekkel, ahol különösen fontos, hogy egy hangon szólaljunk meg  - például a szankciópolitikában vagy az emberi jogi kérdésekben. Ezen kívül támogatom azt, hogy legyen bátorságunk a konstruktív tartózkodásra. Itt nekünk, németeknek és mindenki másnak is van feladata, olyanoknak, akik meg vannak győződve a többségi döntésekről. Ha minél többen követik ezt az elképzelést, akkor sokkal közelebb kerülünk egy világpolitikára alkalmas geopolitikai súllyal rendelkező Európához.

Az Európai Parlament sem fogja tudni elkerülni a reformokat. A Szerződések jó okkal írják elő az Európai Parlament maximum 751 fős létszámot. De ezt a számot meg fogjuk haladni, ha új országok csatlakoznak   legalábbis ha egyszerűen kibővítjük a Parlamentet azokkal a helyekkel, amelyek a jelenlegi szabályok szerint az új tagállamokat megilletik. Ha nem akarjuk felduzzasztani az Európai Parlamentet, akkor új egyensúlyra van szükségünk az összetételét illetően, tiszteletben tartva ugyanakkor azt a demokratikus elvet, amely szerint minden egyes választói szavazatnak nagyjából azonos súllyal kell rendelkeznie.

Végül pedig a képviselet és a funkcionalitás közötti helyes egyensúlyról van szó az Európai Bizottságban is. Egy 30 vagy 36 biztosból álló Bizottság eléri munkaképességének határait. Ha emellett fenntartjuk, hogy minden egyes biztos a saját politikai területéért felelős, akkor   hogy felidézzem e város egy másik nagy fiát   ez kafkai állapotokhoz vezet.

Ugyanakkor tudom, hogy minden tagállam mennyire fontosnak tartja, hogy az „ő" biztosuk képviselje őket Brüsszelben. Ez azért is fontos, mert megmutatja: Brüsszelben mindenki ott ül az asztalnál. Mindenki együtt dönt. Ezért nem akarom megbolygatni az "országonként egy biztos" elvet. De mi szól az ellen, ha két biztos közösen felel egy főigazgatóságért? Ez nem csak a világ vállalatainak döntéshozó testületeiben működik nap mint nap. Ilyen megoldások léteznek egyes tagállamok kormányaiban is, mind a külső képviselet, mind a belső felelősségmegosztás terén.

Keressünk tehát ilyen kompromisszumokat   egy működő Európa érdekében!

A második gondolat, amelyet szeretnék megosztani önökkel, egy olyan fogalomhoz kapcsolódik, amelyet az elmúlt években gyakran megvitattunk: az európai szuverenitás. 

Számomra ez nem a szemantikáról szól. Az európai szuverenitás lényegében azt jelenti, hogy minden téren önállóbbá válunk, hogy nagyobb felelősséget vállalunk saját biztonságunkért, hogy még szorosabban együttműködünk, és világszerte együtt állunk ki értékeink és érdekeink érvényesítéséért.

Nemcsak Oroszország az európai béke rendje elleni támadása kényszerít minket erre. Már említettem a függőségeket, amelyekbe belekerültünk. Az orosz energiaimport különösen szemléletes példa erre, de korántsem az egyetlen. Vegyük például a szűk keresztmetszeteket a félvezetők szállításánál: az ilyen egyoldalú függőségeknek a lehető leggyorsabban véget kell vetnünk!

Európa a kereskedelemnek köszönheti jólétét. Nem szabad ezt a területet másokra bíznunk. Ezért van szükségünk további, fenntartható szabadkereskedelmi megállapodásokra és egy ambiciózus kereskedelmi menetrendre.

Amikor a nyersanyag- vagy ritkaföldfém-ellátásról beszélünk, elsősorban az Európától távoli származási országokra gondolunk. Egy dolgot azonban gyakran figyelmen kívül hagyunk: A lítium, a kobalt, a magnézium vagy a nikkel nagy része, amelyre gyáraink, üzemeink oly sürgetően rászorulnak, már régóta itt van Európában. Minden egyes mobiltelefon és minden autóakkumulátor értékes nyersanyagokat tartalmaz. Amikor tehát a gazdasági szuverenitásról beszélünk, akkor arról is beszélnünk kell, hogy sokkal jobban ki kell használnunk ezt a potenciált. Az ehhez szükséges technológiák már ma is rendelkezésre állnak. Közös szabványokra van szükségünk a valódi európai körforgásos gazdaságba való belépéshez, ezt én belső piacunk stratégiai frissítésének nevezem.

A gazdasági függetlenség nem jelent autarkiát. Ez nem lehet Európa célja, amely mindig is profitált és profitál a nyitott piacokból és a kereskedelemből. De szükségünk van egy "game plan”-re (játékterv) is, valami olyasmire, mint a "Made in Europe 2030" stratégia. 

Számomra ez azt jelenti: ahol Európa lemaradt a Szilícium-völgyhöz, Sencsenhez, Szingapúrhoz vagy Tokióhoz képest, ott vissza akarjuk küzdeni magunkat a csúcsra. 

Az iparunk számára oly fontos chipek és félvezetők terén máris előrelépést értünk el, köszönhetően a valódi európai erőfeszítéseknek. Nemrég például az Intel milliárdos beruházásokat jelentett be Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Írországban, Olaszországban és Spanyolországban – ami óriási lépés az "Microchips Made in Europe" új generációja felé. És ez még csak a kezdet: olyan vállalatokkal, mint az Infineon, a Bosch, az NXP vagy a GlobalFoundries, olyan projekteken dolgozunk, amelyek Európát a világ technológiai élvonalába emelik.

Mert a törekvéseink nem korlátozódnak arra, hogy csak olyan dolgokat állítsunk elő Európában, amelyeket máshol is elő lehet állítani. Olyan Európát akarok, amely éllovas szerepet játszik a fontos kulcstechnológiák terén.

Vegyük a jövő mobilitását. Az adatok döntő szerepet fognak játszani az autonóm vezetésben, a különböző közlekedési eszközök hálózatba kapcsolásában vagy a forgalomáramlások intelligens irányításában. Ezért van szükségünk minél hamarabb egy egységes, határokon átnyúló európai mobilitási adattérre. Németországban a Mobility Data Space-el (mobilitási adattérrel) elkezdtük ezt a munkát. Kapcsoljuk össze egész Európával! Mindenki előtt nyitva áll, aki mozgásba akar hozni dolgokat. Ily módon globális éllovassá válhatunk.

Amikor digitalizációról beszélünk, nagyban kell gondolkodnunk, és a világűrre is gondolnunk kell, mert a digitális korban a szuverenitás a világűrben rejlő képességektől függ. Független hozzáférés az űrhöz, modern műholdak és megakonstellációk: ez nem csak a biztonságunk szempontjából kulcsfontosságú, hanem a környezetvédelem, a mezőgazdaság és nem utolsósorban a digitalizáció szempontjából is, kulcsszó: egész Európára kiterjedő szélessávú internet.

A kereskedelmi szereplők és a start upok egyre fontosabb szerepet játszanak - ezt látjuk az Egyesült Államokban. Az erős, versenyképes európai űrhajózás érdekében ezért a már meglévő szereplők mellett az ilyen innovatív vállalatokat is támogatnunk kell. Csak így van esélyünk arra, hogy a következő, SpaceX-hez hasonló vállalat Európából jöjjön.

Végül, de nem utolsósorban, az a fő célunk, hogy 2050-re az Európai Unió éghajlatsemlegessé váljon, ez hatalmas lehetőséget is rejt magában: nevezetesen, hogy "first moverként”, tehát elsőként lépjünk előre ezen a területen, ami döntő fontosságú az emberiség jövője szempontjából. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy itt, Európában fejlesztjük ki és visszük piacra azokat a technológiákat, amelyekre világszerte szükség lesz, és amelyeket világszerte használni fognak.

A villamos energia területén a hálózat és a tárolási infrastruktúra fejlesztésére gondolok egy valódi belső energiapiac számára, amely megbízhatóan ellátja Európát vízenergiával északról, szélenergiával a partvidékekről és napenergiával délről, nyáron és télen egyaránt.

Egy európai hidrogénhálózatra gondolok, amely összekapcsolja a termelőket és a fogyasztókat, és elindítja az európai elektrolízis fellendülését. Mert csak a hidrogénnel lesz az ipar klímasemleges.

Az elektromos töltőállomások lehetőség szerint nagyon sűrű hálózatára gondolok, minden egyes országban, az elektromos autók, de a teherautók számára is.

Gondolok itt a légi közlekedés új, klímasemleges üzemanyagaiba és a szükséges infrastruktúrába, például a repülőterekbe történő beruházásokra, hogy a klímasemleges légi közlekedés célja ne csak álom maradjon, hanem valósággá váljék, Európából kiindulva.

Gazdaságunk ökológiai és digitális átalakítása jelentős magánbefektetéseket igényel. Ennek alapja egy erős és likvid uniós tőkepiac és egy stabil pénzügyi rendszer. A tőkepiaci- és bankunió ezért központi szerepet játszik jövőbeli jólétünk szempontjából.

Hölgyeim és uraim, ezek mind az európai szuverenitás irányába vezető lépések.

Hadd ragadjak ki még egy pontot, mert ez a szuverenitás témájában és az Európa keleti részében dúló háborút tekintve döntő szerepet játszik: jobb együttműködésre van szükségünk az európai védelmi erőfeszítéseink terén.

Az USA-hoz képest az EU nagyszámú különböző fegyverrendszerrel rendelkezik. Ez nem hatékony, mert katonáinknak sok különböző rendszeren kell kiképzést kapniuk, és a karbantartás és a javítás is drágább és időigényesebb.

Az európai hadseregek és védelmi költségvetések eddigi koordinálatlan zsugorodását most az európai képességek összehangolt növelésének kell követnie. Ez a közös gyártás és beszerzés mellett azt is megköveteli, hogy vállalataink sokkal szorosabban együttműködjenek a fegyverkezési projektekben. Ez elkerülhetetlenné teszi a sokkal szorosabb európai szintű koordinációt. Ezért itt az ideje, hogy ne csak a mezőgazdasági és a környezetvédelmi miniszterek találkozzanak a többiektől függetlenül Brüsszelben. Ezekben az időkben szükségünk van a védelmi miniszterek saját tanácsára is.

Annak érdekében, hogy fegyveres erőink együttműködésén nagyon gyakorlatias módon javíthassunk, már rendelkezésünkre áll néhány eszköz. Az Európai Védelmi Ügynökség és a Védelmi Alap mellett mindenekelőtt a közös fegyverkezési projektek irányítására irányuló szervezetben már gyakorolt együttműködésre gondolok. Ahogyan annak idején a hét államot magában foglaló schengeni térségben a szabad határokkal kezdtük, ez a szervezet válhat a közös európai védelem és fegyverkezés magjává. 

Ennek eléréséhez felül kell vizsgálnunk valamennyi nemzeti idegenkedésünket és a szabályozóinkat, például ami a közösen gyártott rendszerek használatát és exportját érinti. Ennek lehetségesnek kell lennie - biztonságunk és szuverenitásunk érdekében, amely az európai fegyverkezési képességektől is függ.

A NATO továbbra is biztonságunk garanciája marad. De az is igaz, hogy minden fejlesztés, az EU keretein belül az európai védelmi struktúrák minden egységesítése erősíti a NATO-t.

Le kell vonnunk a tanulságokat abból, ami tavaly nyáron Afganisztánban történt. A jövőben az EU-nak képesnek kell lennie a gyors és hatékony reagálásra. Németország ezért más uniós partnerekkel együtt gondoskodik arról, hogy az EU tervezett gyorsreagálású erői 2025-ben működőképesek legyenek, és ezután ennek a magját is biztosítani fogja. Ehhez világos parancsnoki struktúrára van szükség. Ezért az állandó uniós parancsnoki központot, középtávon pedig egy valódi uniós főparancsnokságot kell felszerelnünk mindazzal, ami ehhez szükséges a pénzügyek, a személyzet és a technológia tekintetében. Németország fel fogja vállalni ezt a felelősséget, amikor 2025-ben a gyorsreagálású erőket vezetjük.

Végezetül pedig - különösen válság idején - rugalmasabbá kell tennünk politikai döntéshozatali folyamatainkat,. Számomra ez azt jelenti, hogy teljes mértékben ki kell használni az uniós szerződésekben meglévő mozgásteret. Igen, ez azt is jelenti, hogy sokkal jobban ki kell használni azt a lehetőséget, hogy a missziókat a tagállamok egy olyan csoportjára bízzuk, amelyik kész erre, mondhatni az elszántak koalíciójára. Ez a legjobb értelemben vett uniós munkamegosztás.

Már eldőlt, hogy Németország egy gyorsan bevethető dandárral, a NATO pedig további, magas fokú készenléti állapotban lévő erőkkel fogja támogatni Litvániát. Szlovákiát többek között a légvédelemben támogatjuk. A Cseh Köztársaságot és más országokat a szovjet tankok Ukrajnának történő átadásáért német gyártmányú tankokkal kárpótoljuk. Ugyanakkor megállapodtunk abban, hogy fegyveres erőink sokkal szorosabban fognak együttműködni. Az a 100 milliárd euró, amellyel Németországban az elkövetkező években modernizáljuk a Bundeswehrt, az európai és a transzatlanti biztonságot is erősíteni fogja.

Európában még sok a behoznivalónk a levegőből és az űrből érkező fenyegetések elleni védekezés terén. Ezért mi Németországban az elkövetkező években nagyon jelentős beruházásokat fogunk eszközölni a légvédelem területén. Mindezek a képességek a NATO keretein belül is bevethetők lesznek. Ugyanakkor Németország ezt a jövőbeli légvédelmet a kezdetektől fogva úgy fogja kialakítani, hogy európai szomszédaink is részt vehessenek benne, ha úgy kívánják, például Lengyelország, a balti államok, Hollandia, Csehország, Szlovákia vagy skandináv partnereink. Egy közösen kifejlesztett európai légvédelmi rendszer nemcsak olcsóbb és hatékonyabb lenne, mintha mindegyikünk saját drága és rendkívül összetett légvédelmi rendszert építene; ez egész Európa biztonságát szolgálná, és kiváló példa lenne arra, hogy mire gondolunk, amikor a NATO európai pillérének megerősítéséről beszélünk.

A harmadik fontos cselekvési feladat, amelyet Európa számára látok, szintén a fordulópontból következik, ugyanakkor messze túlmutat rajta. Putyin Oroszországa belátható időn belül az Európai Unióval szemben fogja meghatározni magát. Putyin minden nézeteltérést, minden gyengeséget ki fog használni közöttünk. Más autokraták ezt utánozzák. Gondoljunk csak arra, hogy a fehérorosz diktátor, Lukasenko tavaly hogyan próbált politikai nyomást gyakorolni ránk a közel-keleti menekültek és migránsok ezreinek szenvedésével. Kína és mások is kihasználják azokat a védtelenül hagyott területeket, amelyeket mi, európaiak kínálunk fel, amikor nem értünk egyet.

Ami ebből Európa számára következik, talán így foglalható össze: Össze kell zárnunk a sorokat, le kell küzdenünk a régi konfliktusokat és új megoldásokat kell találnunk. Ez magától értetődőnek hangzik, de mögötte rengeteg munka áll. Vegyük csak azt a két területet, amely valószínűleg a legnagyobb feszültséget okozta a tagállamok között az elmúlt években, a migrációs politikát és a pénzügyi politikát.

Az Ukrajna elleni orosz támadás után bebizonyítottuk, hogy a migrációs politikában is tudunk előrelépést elérni. Az EU első alkalommal aktiválta az átmeneti védelemről szóló irányelvet. E nehézkes kifejezés ukránok millióinak jelent egy darabka normalitást, távol az otthontól, ez gyors, biztonságos tartózkodási engedély, a lehetőség, hogy dolgozzanak, iskolába vagy egyetemre járjanak, mint például az itteni egyetemre.

Az emberek továbbra is Európába fognak jönni, akár a háború és az üldöztetés elől keresnek védelmet, akár munkát és jobb életet keresnek. Európa továbbra is vágyakozással tölt el milliókat szerte a világon. Ez egyrészt nagyszerű bizonyítéka kontinensünk vonzerejének, másrészt ugyanakkor olyan valóság, amellyel nekünk, európaiaknak meg kell küzdenünk. Ez a migráció előrelátó alakítását jelenti ahelyett, hogy mindig ad hoc módon reagálnánk a válságokra. Ez azt is jelenti, hogy csökkenteni kell az illegális migrációt, ugyanakkor lehetővé kell tenni a legális migrációt, mert szükségünk van a bevándorlásra. Jelenleg a repülőtereken, a kórházakban és számos vállalatnál rendkívül nagy hiány van szakképzett munkaerőből.

Néhány pont központi jelentőségűnek tűnik számomra.

Először is. Több kötelező erejű partnerségre van szükségünk a származási és tranzitországokkal, egyenlő feltételek mellett. Ha több legális útvonalat kínálunk a munkavállalóknak Európába, akkor a származási országoknak cserébe még inkább hajlandónak kell lenniük arra, hogy azok az állampolgáraik, akik nem rendelkeznek tartózkodási joggal nálunk, hazatérhessenek.

Másodszor. A működő migrációs politika magában foglalja a külső határok hatékony és a jogállamiságra vonatkozó normáinknak megfelelő védelmét. A schengeni térség, a határok nélküli utazás, élet és munka, ezen a védelemen áll vagy bukik. Schengen az Európai Unió egyik legnagyobb vívmánya, amelyet meg kell védenünk és ki kell terjesztenünk. Ez magában foglalja a meglévő hiányosságok megszüntetését is. Horvátország, Románia és Bulgária megfelel a teljes jogú tagsághoz szükséges valamennyi technikai követelménynek. Azon fogok dolgozni, hogy teljes jogú tagok legyenek.

Harmadszor. Európának olyan menekültügyi rendszerre van szüksége, amely szolidáris és válságálló. Kötelességünk, hogy biztonságos otthont nyújtsunk a védelemre szoruló embereknek. A francia elnökség alatt az elmúlt hónapokban a fokozatos megközelítésről állapodtunk meg. Most az Európai Parlamentnek is be kellene kapcsolódnia. A cseh elnökség számíthat teljes támogatásunkra a Parlamenttel folytatott tárgyalások során.

Végül pedig lehetőséget kell adnunk az EU-ban jogszerűen tartózkodó, védelemben részesülő személyeknek arra, hogy a korábbinál korábban vállalhassanak munkát valamelyik másik tagállamban, hogy képességeiket ott kamatoztathassák, ahol szükség van rájuk. Mivel nem vagyunk naivak, egyidejűleg meg kell akadályoznunk a visszaéléseket, például amikor nincs meg a munkára való hajlandóság. Ha ezt kezelni tudjuk, akkor a mozgásszabadság nem vezet a szociális rendszerek túlterheléséhez. Akkor hosszú távon biztosítani fogjuk ennek a nagy európai szabadságnak az elfogadását.

Hölgyeim és uraim, a migráción kívül a fiskális politika volt az a terület, amely az elmúlt években a leginkább megosztott bennünket, európaiakat. A koronavírus-válságban elfogadott történelmi jelentőségű helyreállítási program azonban fordulópontot jelent. Most először adtunk közösen európai választ, és uniós forrásokból támogattuk a nemzeti beruházási és reformprogramokat. Megállapodtunk abban, hogy közösen fogunk befektetni gazdaságaink megerősítése érdekében. Ez egyébként a jelenlegi válságban is segít nekünk.

Az ideológia átadta helyét a pragmatizmusnak. Ez kellene, hogy vezéreljen bennünket, amikor arról van szó, hogy közös szabályainkat a koronavírus-válságon túl is érvényesítsük. Egy dolog világos: egy közös valutaövezetnek közös szabályokra van szüksége, amelyeket be lehet tartani és ellenőrizni lehet. Ez bizalmat teremt, és lehetővé teszi a szolidaritást a szükség idején.

Az elmúlt évek válságai miatt az adósságszint minden tagállamban emelkedett. Ezért van szükségünk megállapodásra arról, hogyan csökkenthetjük ezt a magas adósságszintet. Ennek a megállapodásnak kötelezőnek kell lennie, lehetővé kell tennie a növekedést, és politikailag kommunikálhatónak kell lennie. Ugyanakkor lehetővé kell tennie valamennyi uniós tagállam számára, hogy a beruházások révén megbirkózzon gazdaságaink átalakításával.

A hónap elején mi, a német kormány bemutattuk az európai adósságszabályok továbbfejlesztésére vonatkozó elképzeléseinket. Ezt a logikát követik. Erről minden európai partnerünkkel nyíltan, elfogultság, kioktatás és hibáztatás nélkül akarunk beszélni. Szeretnénk közösen megvitatni, hogy a fordulópont után hogyan nézhet ki egy fenntartható szabályrendszer. Itt valami nagyon alapvető dologról van szó. Arról van szó, hogy a polgároknak bizonyosságot adjunk arról, hogy valutánk biztonságos és visszavonhatatlan, hogy válság idején is számíthatnak államukra és az Európai Unióra.

Az egyik legjobb példa arra, hogyan sikerült ezt az elmúlt években megvalósítani, az európai SURE program. A koronavírus-válság idején a rövid távú munka biztosítására vezettük be. Unió-szerte több mint 30 millió polgár részesült a támogatásból, legalább minden hetedik munkavállaló, aki egyébként az utcára került volna. Ezenkívül ez az európai szintű ösztönzés lehetővé tette számunkra, hogy gyakorlatilag egész Európában bevezessük a rövidített munkaidő sikeres modelljét. Az eredmény egy szilárdabb munkaerőpiac és egészségesebb vállalatok Európa-szerte. Így képzelem el a pragmatikus megoldásokat Európában, a jövőben is.

A fordulópontnak az európai politika számára hidak építését kell jelentenie az árkok felszakítása helyett. A polgárok olyan EU-t várnak el, amely teljesíti is az elvárásokat. A Jövőkonferencia eredménye ezt elég világosan mutatja. A polgárok nagyon kézzelfogható dolgokat várnak az EU-tól, például nagyobb sebességet az éghajlatvédelemben, egészséges élelmiszereket, fenntartható ellátási láncokat vagy éppen a munkavállalók jobb védelmét. Röviden, a "cselekvési szolidaritást" várják, amely már az 1950-es Schuman-nyilatkozatban is szerepelt. Rajtunk múlik, hogy folyamatosan újjáteremtsük ezt a cselekvési szolidaritást, és azt a kor kihívásaihoz igazítsuk.
Az egyesült Európa alapító évtizedeiben ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy az egyre szorosabb gazdasági összefonódások révén lehetetlenné kell tenni a tagok közötti háborút. Az, hogy ezt sikerült elérni, továbbra is Uniónk történelmi érdeme. Időközben azonban a békeprojekt a szabadság és az igazságosság európai szintű projektjévé is vált. Ezt viszont mindenekelőtt azoknak az országoknak köszönhetjük, amelyek csak később csatlakoztak közösségünkhöz, a spanyoloknak, görögöknek és portugáloknak, akik a diktatúra évtizedei után a szabadság és a demokrácia Európája felé fordultak, majd a közép- és kelet-európai polgároknak, akik a szabadságért, az emberi jogokért és az igazságosságért folytatott küzdelmükkel legyőzték a hidegháborút. Köztük volt ennek az egyetemnek sok bátor diákja is, akik 1989-ben egy sötét novemberi estén olyan hangosan kiabáltak a szabadságért, hogy forradalom lett belőle. Ez a bársonyos forradalom nagyon szerencsés volt Európa számára.

Béke és szabadság, demokrácia és jogállamiság, emberi jogok és emberi méltóság - az Európai Unió ezen értékei közösen szerzett örökségünk. Éppen most, a szabadságot, a pluralizmust és a demokráciát újból veszélyeztető, kontinensünk keleti részén tapasztalható fenyegetés fényében ezt a kapcsolatot különösen erősen érezzük. 

"Az államokat azok az eszmék tartják fenn, amelyekből születnek." Az egyetem egyik leghíresebb professzora, Tomáš Masaryk, Csehszlovákia későbbi elnöke mondta ezt a mondatot. Ez a mondat vonatkozik az államokra, de vonatkozik az EU-ra mint értékközösségre is. Mivel ezek az értékek fennmaradásának alkotóelemei, mindannyiunkat érint, ha ezeket az értékeket megsértik, Európán kívül és még inkább belül. Ez a negyedik gondolat, amit ma szeretnék megosztani önökkel.

Ezért aggaszt minket, amikor Európa közepén illiberális demokráciáról beszélnek, mintha ez nem lenne önmagában is ellentmondásos. Ezért nem tudjuk elfogadni, ha a jogállamiság elveit megsértik és a demokratikus ellenőrzést lebontják. Legyünk egyértelműek: a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciának kell lennie Európában. Ezért támogatjuk a Bizottságot a jogállamiság iránti elkötelezettségében. Az Európai Parlament is nagy figyelemmel kíséri a kérdést. Nagyon hálás vagyok ezért.

Nem szabad visszariadnunk attól, hogy minden rendelkezésre álló lehetőséget kihasználjunk a hiányosságok orvoslására. A felmérések azt mutatják, hogy a polgárok nagy többsége mindenhol - egyébként Magyarországon és Lengyelországban is - azt szeretné, ha az EU erőteljesebben elkötelezné magát a szabadság és a demokrácia mellett országaiban. Az egyik ilyen lehetőség a 7. cikk szerinti jogállamisági eljárás. Itt is el kell mozdulnunk a blokkolási lehetőségektől. Ésszerűnek tűnik számomra az is, hogy a kifizetéseket következetesen a jogállamisági normák betartásához kössük, ahogyan azt a 2021-2027-es pénzügyi keret és az újjáépítési alap esetében tettük a koronavírus-válság idején, és új utat kellene nyitnunk a Bizottság számára, hogy kötelezettségszegési eljárást indíthasson akkor is, ha sérül az, ami a lényegünkben összetart bennünket, ha olyan alapvető értékeink sérülnek, amelyeket mindannyian az EU-Szerződésben rögzítettünk: emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása.

Ugyanakkor szeretném, ha nem kellene a bíróságon harcolnunk a jogállamiságról, mert az összes eljárás és szankció mellett mindenekelőtt nyílt, a minden országban létező hiányosságokról, a politika szintjén folytatott párbeszédre van szükségünk. A Bizottság jogállamisági jelentése és az országspecifikus ajánlások jó alapot nyújtanak ehhez. Szorosan figyelemmel fogjuk kísérni ezen ajánlások politikai végrehajtását, és elvégezzük a saját házi feladatunkat. A jogállamiság ugyanis olyan alapvető érték, amelynek egyesítenie kell az Uniót. Különösen ezekben az időkben, amikor az autokrácia kihívást jelent demokráciáink számára, ez fontosabb, mint valaha.

Hölgyeim és uraim, már említettem az egyetem bátor diákjait, akik 1989. november 17-én este elindították a bársonyos forradalmat. Az Albertov utcai egyetemi kampuszon, ahol a tiltakozásuk kezdődött, ma egy kis bronztábla emlékezik meg erről. Két mondat olvasható a táblán, és remélem, elég jól ejtem ki őket: Kdy když ne teď? Kdo když ne my? Lefordítva: Mikor, ha nem most? Ki, ha nem mi? Ezt a két mondatot szeretném ma Prágából minden európai embernek odakiáltani, azoknak, akik már az Uniónkban élnek, és azoknak, akik remélhetőleg hamarosan csatlakoznak hozzánk. Szeretném odakiáltani ezt a két mondatot a politikai felelősséget viselőknek, kollégáimnak, akikkel Brüsszelben, Strasbourgban vagy a fővárosainkban nap mint nap küzdünk a megoldásokért. A jövőnkről van szó, amelyet Európának hívnak. Ez az Európa ma olyan kihívás előtt áll, mint még soha.

Mikor, ha nem most, amikor Oroszország a szabadság és az autokrácia közötti határvonalat próbálja odébbtolni, mikor rakjuk le a szabadság, a biztonság és a demokrácia kibővített Uniójának alapjait? Mikor, ha nem most hozzunk létre egy olyan szuverén Európát, amely megállja a helyét egy többpólusú világban? Mikor, ha nem most győzzük le a nézeteltéréseinket, amelyek évek óta megbénítanak és megosztanak bennünket? Ki, ha nem mi, tudná megvédeni és védelmezni Európa értékeit, mind Unión belül, mind azon kívül?

Európa a jövőnk, és ez a jövő a mi kezünkben van.

Köszönöm.